A megmentőm

Én nem igazán vagyok az a típusú nő, aki ejti vagy töri a cuccait. Én igyekszek mindig mindenre nagyon vigyázni, mert egyrészt hozzám nő és nagyon sajnálom mindig lecserélni, másrészt pedig nem is igazán vagyok ezekben a dolgokban jártas, úgyhogy örülök, hogy ha egy jó terméket találok és aztán igyekszem megtartani addig, amíg csak használható és nem avul el. Igyekszem ennek érdekében mindent meg is tenni amit csak lehet, és amit a piac kínál.

A minap azonban mégis megesett velem életem első olyan balesete, amikor a telefonom kiesett a kezemből, és nagyon szerencsétlenül, pont az asztal sarkára, onnan pedig az egyik tartó vasára esett rá, kijelzővel természetesen. Alig mertem felemelni a készüléket a földről, és volt is rá okom, mert hogy a kijelzőn három pötty volt látható, a fólián pedig repedések keresztbe kasul.

Nem tudtam, hogy az üvegfólia törött csak, vagy a kijelző is kárát látta ennek a kis bakinak és az esésnek, és kereshetek egy helyet gyorsan, ahol esetleg ki tudják nekem cserélni. Nagyon zavart a dolog, de hát amíg új fóliát nem vettem nem mertem levenni a régit.

Haza érkezve ledobtam a kabáton és kisvártatva leszedtem szépen a kijelzőről a fóliát, és hála a jó égnek egy hatalmas kő leeshetett a szívemről, mert hát a kijelző teljesen épp volt, tökéletesen megvédte a fólia. Tudom, hogy nagy szerencsém volt, mert egy helyen kapott nagy ütést a telefon, és ezek nem szoktak ilyen szerencsésen végződni, de néha nekem is lehet szerencsém. Azóta rajta a telefonon az új fólia és újabb védelem van a telefonomon. Remélem most megint körülbelül tíz évig nem lesz ezzel feladatom és problémám sem.