A főnököm telefonjának megmentői

Az én főnököm azt gondolom az egyik legnehezebb főnök a világon, ugyanis a munkán és a szakmai dolgokon kívül mindig megbíz valamilyen oda nem illő, teljesen rajtam kívül álló dologgal is, amire sajnos sosem tudok nemet mondani, mert mire feleszmélek a feladat hallatán már ott sincs, és igazság szerint nincs is kinek nemet mondani. Persze nézhetném ezt olyan szemszögből is, hogy kiemelkedő mértékben bízik bennem, és olyan feladatokat is rám mer bízni, ami nem szakmai és hatalmas talpraesettség kell a megoldásukhoz, azonban azt gondolom, hogy ez nekem túl nagy stresszel jár, és lehet hogy pont emiatt fogok új helyet keresni és más vállalatnál munkát vállalni.

A legutóbb például egy hatalmas fesztivált szervezett az osztályunk és az ő feladata volt nyilván az egésznek a koordinálása, és persze pont az utolsó pillanatban, a fesztivál kezdete előtt három nappal sikerült összetörnie a céges telefonja kijelzőjét. Persze megoldható lett volna a csere telefon üzembe helyezése, azonban egyetlen egyszer sem gondoskodott a biztonsági mentés megoldásáról, így pedig a telefonján tárolt rengeteg adat és információ elengedhetetlen adatnak bizonyult. Éppen ezért azonnal szüksége volt egy csapatra, aki a xiaomi kijelző javítás feladatában profi és gyors segítséget tud nyújtani számára. Ezt a feladatot pedig hát egyértelműen sikerült rám bíznia.

Azt sem tudtam hirtelen hova kapjak, hogyan oldjam meg, hogy legkésőbb egy nap múlva már nála legyen a telefonja és szervezni tudja tovább a fesztivál rendezését. Persze telefonálgatni kezdtem és az egyik nagyon jó barátom javasolta a xiaomiszervizshop.hu csapatát, akik már számára rengetegszer nyújtottak segítséget, és biztosított róla, hogy gyorsan és pontosan dolgoznak, tökéletes eredményt nyújtva. Nekünk is ők segítettek, és el nem tudom mondani a főnököm mennyire hálás volt nekem, én azonban azt gondolom, hogy számomra ezek a feldatok túl nagy stresszel járnak. Remélem, hogy a közeljövőben nem fordul ilyen elő, mert akkor tényleg új munkahely után fogok nézni sajnos.