Az ember életét nagymértékben meghatározza a munkahelye, egyrészt, hiszen rengeteg időt tölt ott, és nem mindegy milyen munkát és milyen gondolatokkal vagy kedvvel végez, másrészt pedig, mert rengeteg időt tölt a munkatársakkal, akiket persze nem magának választ az ember, váltani ugyan lehet, de ott sincs garancia arra, hogy jobb lesz az új helyen a helyzet, vagyis valamilyen szinten ilyen szempontból az ember a szerencsére van bízva. Én hálás lehetek az életnek, mert a közvetlen kollégám egyben nagyon jó barátom is lett, és tényleg azt mondhatom, hogy igazán élvezet volt vele mindig is együtt dolgozni. Rengeteget tanultam tőle, nagyon sokat segített nekem a nehéz helyzetekben, nem csak szakmailag, hanem bizony emberileg is. Örökké hálás leszek az égnek hogy megismerhettem, mert tudom, hogy mindig nagyon jó barátok fogunk maradni.
Ő most nyugdíjba megy, és a szívem szorul össze, ha belegondolok, hogy nem vár ott a helyén, amikor beérkezek reggel, hogy nem iszunk együtt kávét és nem ebédelünk, hogy nem lesz ott, hogy megbeszéljem vele a családi perpatvarokat és ő sem zsörtölődik többet nekem a férjéről. Egyszóval megszakad a folyamatos, mindennapos kapcsolat. Ez egyrészt szomorú, másrészt viszont neki számtalan lehetőséget ad, és tudom, hogy nagyon várta már hogy nyugdíjba mehessen, ezért örülök is neki. Búcsúajándékként egy Levendula vászonkép várja majd az asztalán holnap, az utolsó napján, amit a szalaibalazs.hu oldalról rendeltem neki, hiszen tudom, hogy szerente otthonra egy képet a nappaliba a falra, másrészt pedig hogy imádja a levendulát. Ennél jobb ajándékot ki sem találhattam volna, és így, amikor délután kávézik, egy kicsit mégis ott leszek vele én is.